Párbeszéd a szeretetről
-Tulajdonképpen,hogy terem a szeretet?-kérdeztem egyszer anyát.
-Magról vetik-nevetett rám.
-És honnan szerzik hozzá a magot?
-Nem kell azt beszerezni. Belőlünk magunkból pereg.
S megfogan a tenyér simogatásában, a szem pillantásában, minden ölelésben.
-Öntözni nem is kell?
-Dehogynem! Jó szóval.
-Nem könnyel?
-Ments ég. A könny sós, és a só kimarja a kis szeretetpalánta hajtásait.
-Hát, palántázni kell a szeretet?
-Palántázni bizony. Elültetni még a szikes talajba is.
Mert,ha nem terem szeretet,kihűl a föld.
-Úgy érted, hasztalan a nap heve, ha belülről nem fűt semmise?
-Igen, így értem, mert emberközpontú világban élek, és emberként gondolkodom.
-Elsősorban mi hát a szeretet?
-Biztonság. Ha szeretnek és szeretsz, mindig van szövetségesed.
-És mi a szeretet másodsorban?
-Erő. Ha feltöltődsz vele, könnyebbnek érzed a batyut, mit az élet a válladra rakott.
-Szeretni mégsem mindig boldogság. Néha gyötrelem.
-Az élet már ilyen.
.....---...
-Mégis érdemes szeretni?
-Csak azt érdemes.
Kun Erzsébet: Családmesék c.kötetből
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése